A Mária Mennybemenetele székesegyház, másik nevén Szent Nazarius, valószínűleg már a hatodik templom ezen a helyen.

A jelenlegi templom állítólag a 11. században épült, azóta többször újjáépítették. Az alsó rész gótikus, a felső rész reneszánsz stílusban épült. A 18. század első felében kibővítették a székesegyházat. Ma Szlovénia egyik legnagyobb temploma. Hossza 70, szélessége 25 méter.

A templomban megtekinthetők Vittore Carpaccia műalkotásai és Szent Nazarius márvány sírköve, amelyet a Velencei Köztársaság adományozott a városnak 1350 körül. (Szent Nazarius a város védőszentje; Koper püspöke volt a 6. században.)

A koperi székesegyház különlegessége a különálló keresztelőkápolna – a karmelita Istenanya Rotunda (korábban Keresztelő Szent János keresztelőkápolna) – amelyet vélhetően a 10. és 12. század között emeltek.

A székesegyházban hétköznaponként 9 és 18 órakor, vasárnap és ünnepnapokon 8, 10 és 18 órakor tartanak szentmisét.

A katedrálisban található egy csodálatos 4 manuális szimfonikus orgona is, amely Szlovénia legnagyobb templomi orgonája. 1988-ban a német Kleuker és Steinmeyer orgonaműhelyek készítettek Jean Guillo (1930-2019) francia zeneszerző, orgonaművész, zongoraművész és pedagógus tervei alapján.

A templom mellett egy 54 m magas, a 12. századból származó harangtorony  áll, amelyet 1488-ban csatoltak a katedrálishoz. A torony közepét díszítő óra valószínűleg 1463-ból származik. A Szent Nazarius harang Szlovénia legöregebb harangja. Velencében öntötték, 1333 szeptember 6-án.

A néhány éve felújított toronyból gyönyörű kilátás nyílik a városra és környékére. A kilátóplatform 43 méter magas, és 204 lépcső visz fel hozzá. Belépőjegyek a TIC-ben (Prétori palota) kaphatók.

 

További információk a székesegyházról itt találhatók: http://zupnija-kp-stolnica.rkc.si/index.php/content/display/22/STOLNICA/20